Hogyan működik az ördögnyelv italpor?

Az már tudjuk, hogy az ördögnyelv italpor egy csökkentett energiatartalmú étrend keretein belül igen hatékonyan hozzájárul a testtömegcsökkenéshez, illetve a zsírégetéshez. Fontos azt is kiemelni, hogy az ördögnyelv shake temrészetes növényi hatóanyagokat tartalmaz, amelyek célzottan fejtik ki a hatásukat a zsírral szemben. Az ördögnyelv shake fő hatóanyaga az ördögnyelv kivonat, a glükomannán, ami egy vízben oldódó rost és amelynek a működéséről most többet is megtudhattok.

italpor-fogyas

Elhízás

A glükomannán segíthez az elhízás elleni küzdelemben, hiszen egy nagyon erős étvágycsökkentővel van dolgunk. Az ördögnyelv shake igen magas rosttartalommal rendelkezik a glükomannánnak köszönhetően, ezek a rostok pedig igen sok vizet képesek felvenni. Amikor a gyomorba kerülnek, akkor a bevitt élelmiszerekből kinyerik a folyadékot, ezt felveszik és megduzzadnak, aminek hatására eltelítik a gyomrot. Ha pedig étkezés előtt fogyasztjuk el, sok folyadékkal együtt, akkor az ördögnyelv shake annyira megduzzad a gyomorban, mire az étkezésre kerül a sor, hogy szinte teljesen megszűnik az éhségünk, így nem fogunk túl sokat enni, nem esszük től magunkat, csökken a kalóriabevitel, aminek eredményeképpen beindul a fogyás is.

Cukorbetegség

Az ördögnyelv shake szintén hasznos lehet a cukorbetegség szabályozásában, mivel a benne található glükomannán lelassítja az emésztést és minimalizálja a glükóz véráramba kerülésének idejét, ennek köszönhetően a vércukorszintben sem lesznek kiugró értékek. Az ördögnyelv shake-kel tehát szinten tarthatjuk a vércukorszintet, ami egyébként azért is fontos, mert így nem is leszünk a nap folyamán éhesek, kevesebbet fogunk enni, ami pedig szintén pozitív előny a fogyókúrát tekintve.

Koleszterin kontroll

Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy a glükomannán képes a koleszterinszintet is csökkenteni. Tanulmányokkal támasztották alá, hogy az ördögnyelv shake képes csökkenteni a rossz LDL koleszterin szintjét, illetve az összekoleszterinszintet is redukálja.

Ördögnyelv termékek

Dr.Herz Ördögnyelvforte 500 mg kapszula 60 db

Dr.Herz Ördögnyelv forte 500 mg kapszula 60 db

Az ördögnyelv hatóanyaga a glükomannán, csökkentett kalóriabevitel mellett segítheti a fogyást.

Ár: 2695 Ft
Megnézem

JutaVit Ördögnyelvkapszula 120db

JutaVit Ördögnyelv kapszula 120db

Jutavit Ördögnyelv kapszula az ideális testsúlyért és koleszterinszintért zöldtea kivonattal, zöldkávé kivonattal és krómmal.

Ár: 3090 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!